FONTOS! A Demjéni Elixír 9,3-9,4 pH-val rendelkezik. Felbontás után több nap elteltével 8,6 pH-ra csökken - mivel a palackban lévő folyadék érintkezik a levegővel és ennek szénsav tartalma csökkenti a ph értéket-, ezért javasoljuk a lúgos víz 24 órán belüli elfogyasztását.
Az emberi szervezet
Testünk több, mint 70%-a víz, ami azt jelenti, hogy egy 60 kg-os
személynek testét minimum 42 kg víztömeg alkotja. A napi szinten
egy felnőtt személy 2,5 kg folyadékot veszít, amit a szervezet
egészséges működése érdekében folyamatosan pótolnia kell. Ez
a két alaptény bizonyítja, hogy a szervezet működését leginkább
a víz minősége és mennyisége határozza meg. Amikor a víz vegyi
vagy más idegen anyagokkal szennyezett, belépve a sejtekbe,
megváltoztatja a szerkezetüket, ami viszont a DNS változásához
vezethet. Így indul meg a folyamat, a szervezet öregedéséhez,
illetve sok betegség kialakulásához.
Az emberi szervezet enyhén lúgos tartományban (7,35-7,45 pH)
működik jól. A legtöbb szervezetbe bevitt étel -a zöldségek
kivételével- savas pH-jú anyagra bomlik le. Azonban az anyagcsere
folyamán is a testünk folyamatosan savakat termel: szénsav,
ecetsav, húgysav, tejsav, citromsav stb. Ha a savszint túl magas,
akkor a testünk nem lesz képes a savak kiválasztására és kénytelen
elraktározni őket a testszövetekben (zsírszövet – elhízás!).
A szervezetünk így fokozatosan kezd elsavasodni és ez különböző
tünetekben nyilvánulhat meg. Nagyon jó savlekötő anyag a kalcium,
ezért a különféle szervekből, csontokból, fogakból kioldja azt,
így ez csontritkuláshoz, fogszuvasodáshoz vezet. Amikor már
nincs mivel lekötni a túl sok savat, jönnek a fontosabb szervek
károsodásai.
Az elsavasodott testben elszaporodnak a paraziták (baktériumok,
vírusok, gombák, Candida), amelyek szintén elkezdenek savakat
és méreganyagokat termelni, amiket a szervezetünkbe ürítve,
még tovább rontják a helyzetet.
Egyre több orvos és természetgyógyász hangoztatja azt a véleményét,
hogy napjainkban a legtöbb betegség hátterében a szervezetünk
túlzott elsavasodása áll. Akkor beszélhetnénk egészséges bázikus
táplálkozásról, ha étkezéseink 80%-ban lúgosító ételeket és
italokat tartalmaznának. A kutatások szerint a visszamaradt
savas bomlástermékek összegyűlnek a vérerekben és a hajszál
erekben, és szép lassan eltömítik ezeket. Az elhízás hátterében
is gyakran a túlzott elsavasodás áll. Hiszen szervezetünk úgy
próbálja meg semlegesíteni a savas közeget, hogy a káros anyagokat
ásványi anyagokhoz köti, zsírral körbeveszi, és elraktározza
a kötőszövetben. Ezzel elzárja a méreganyagokat testünk fontosabb
szerveitől, és megpróbálja a vér pH-ját a megfelelő értéken
tartani. A vér pH semlegességét a szervezet a végsőkig próbálja
megőrizni, hiszen amikor a vér is elsavasodik, akkor már a szervezetünk
működése is veszélybe kerül.
Hiába tudjuk mindezt, sajnos nagyon nehéz száműzni a savas ételeket
étrendünkből. Az időhiány miatt hamarabb bekapunk egy hamburgert
vagy egy pizzát, mint egy jó kis lúgosító zöldsalátát. Alig
eszünk gyümölcsöt, viszont annál több egyszerű cukrot, fehér
lisztet, zsíros húst, illetve édesített és szénsavas üdítőt
fogyasztunk.
Az italainkat sem megfelelően választjuk. A napi egy-két kávé
vagy fekete tea, egy-két pohár szénsavas üdítő után már teljesen
mindegy, hogy milyen lúgosító ételt eszünk. Ennyi savasító ital
mellett lehetetlen a bázikus egyensúlyt szervezetünkben fenntartani.
Csak a példa kedvéért egyetlen pohár kólát 33 pohár tiszta vízzel
lehet ellensúlyozni. De ugyanígy elsavasodáshoz vezet a finom,
de cukros, tejszínhabos kávé, a stresszes életmód, a gyógyszerfogyasztás,
a dohányzás és az alkoholfogyasztás is.
Mi is az a ph érték?
pH érték lényege:
Mérőszám, a vizes oldatokban jelen lévő hidrogénion-koncentrációra
vonatkozik, ezáltal az oldat savas, semleges vagy lúgos reakciójának
a mértéke. A pH-érték skála 0-tól 14-ig terjed. A savak 7 alatti,
a lúgok 7 feletti értékkel rendelkeznek. A víz eredeti formájában
7-es (semleges) pH-értékű. Az ivóvíz-szabvány szerint az ivóvíznek
nem szabad 6.5 alatti és 9.5 feletti pH-értékkel rendelkeznie.
A pH-érték megmutatja, hogy egy vizes oldat savas, semleges
vagy alkálikus kémhatású-e. Ha a pH-érték kisebb, mint 7, akkor
az oldat savas. Ha a pH-érték pontosan 7, akkor az oldat semleges.
Ha a pH-érték nagyobb, mint 7, akkor az oldat lúgos (alkálikus,
bázisos).
pH mérések:
Gyomornedv 0.9 - 1.5
Citromlé 2.3
Cola 2 - 3
Ecet 2.9
Aludttej 4.4
Vizelet 4-8
Esővíz (a feloldott széndioxiddal) 5.5 - 5.8
Tej 6.4 - 6.7
Emberi vér 7.37 - 7.45
Tengervíz 7.8 - 8.2
Bélnedvek 8.3
A sav-lúg háztartás a testünkben, a mintegy 100 billió test-sejtünkben
folyamatosan lejátszódik. Mindegyik sejtben állandóan keletkezik
az energiatermelés során széndioxid (CO2). Ehhez jönnek még
további savak, amelyeket a táplálkozással veszünk fel, illetve
az anyagcsere során képződnek. A pH-érték skálából leolvasható,
mennyire savas (hány elektromosan pozitív töltésű sav-molekula
van benne) vagy lúgos (hány elektromosan negatív töltésű lúg-molekula
van benne) egy oldat, egy folyadék, a vér vagy a vizelet.
Magnézium, az elhanyagolt ásvány
Egy, az USA-ban nemrég tartott kongresszuson a magnézium élettani
hatásaival foglalkoztak. Dr. J. R. Marier, a National Research
Council Canada munkatársa hangsúlyozta, hogy a magnéziumnak
sokkal nagyobb az emberi szervezetre gyakorolt jelentősége,
mint ahogyan az orvosok eddig hitték. Vizsgálataik szerint ugyanis
a magnézium növelte a vérnyomáscsökkentő szerek hatását, védelmet
nyújtott a szívizom-megbetegedések ellen, védte a terhes anyákat
különböző károsodásokkal szemben, kivédte a stressz káros hatásait,
növelte a sportolók vagy fizikai dolgozók izomteljesítményét
és az eseteknek mintegy 70 százalékában tartósan megszüntette
a migrénes rohamokat.
Dr. B. M. Altura, a New York State University élettanprofesszora
magyarázattal szolgált arra is, hogy mi lehet a magnézium e
jótékony hatásainak alapja. Szervezetünk valamennyi energiatermelő
folyamatához magnéziumra van szükség, továbbá a magnézium közel
400 enzimet aktivál. Ha ezek aktiválása csökken, különböző anyagcserezavarokra
és ezekből származó betegségekre kerülhet sor. Vizsgálatai szerint
a magnézium elősegíti a csontok regenerálódását, a növekedést,
a sejtosztódást. Magnézium hiányában sem az izmok, sem az idegek
nem működnek normálisan.
Mindezek ismeretében különösen meghökkentőnek tartja Altura
professzor, hogy a modern élelmiszeripar annyira csökkenti a
mindennapos táplálékok magnéziumtartalmát, hogy az átlag amerikai
polgár napi szükségletének csupán háromnegyed részét kapja meg.
Ez azért van, mert őrléskor a fehérlisztből, a hántolt rizsből
és előállításakor a vajból is a magnézium jelentős része elvész.
Az ételkészítés során az átlag amerikai 70-161 mg magnéziumot
veszít, ugyanakkor egyre több cukrot, zsírt fogyaszt, aminek
a lebontásához ugyancsak magnéziumra lenne szüksége.
A Helsinki Egyetem egyik orvosa, Dr. H. Kaippanen szerint az
iparilag fejlett országok életrendjében a régebbi kielégítő
magnéziumtartalom kétharmaddal csökkent. Remélik, hogy a következő
években a magnéziumhiány felismerése és a hiány megszüntetése
a gyógyítás sok területén szinte "csodát fog művelni". Így például
a migrénes betegek mintegy 60-70 százaléka napi 100-200 mg magnézium
hatására meg fog szabadulni panaszaitól. A változás kora után
a nőknél szinte szükségszerűen jelentkező csontritkulás magnézium
hatására csökkenni fog. Ezenkívül a szívinfarktus gyakorisága
és a szívbetegeknél alkalmazott digitális készítmények hatására
jelentkező mérgezési tünetek csökkenni fognak. (A fenti sorokat
a Lúgosítás a kor-talanság útja című könyvünkből idéztük, ahol
a magnézium külön fejezetet kapott prof. dr. Török Szilveszter
és dr. Fajcsák Zsuzsanna tollából.)
A hiány okai
Az okok között említhetjük a helytelen táplálkozást, a különböző
élvezeti cikkek (cigaretta, alkohol, kávé, drogok) mértéktelen
fogyasztását, valamint a diéták, fogyókúrák következménye is
lehet magnéziumhiány. Köztudottan nagyon sok cukrot fogyasztunk,
és köztudott az is, hogy a cukorfogyasztók a cukor feldolgozásához
a szervezetben nagyobb mennyiségben használnak fel krómot, mangánt,
kobaltot, rezet, cinket és magnéziumot. Bizonyos élethelyzetekben,
életkorokban nagyobb mennyiségű magnézium bevitelére lehet szükség,
ilyen a várandósság, a szoptatás, a növekedés, az intenzív sport,
a klimax, az időskor vagy a krónikus stressz.
Hogyan vesztünk el annyi magnéziumot?
A vízhajtó gyógyszerek mellett az alkohol, a koffein is vízhajtó
hatású, ezek mind növelik a magnézium kiürülését a szervezetből.
A vizeleten keresztül történő túlzott mértékű magnéziumvesztés
az egyik legfőbb oka a cukorbetegek magnéziumhiányának. Bizonyos
gyógyszerek (gyomorsavgátlók), valamint bélrendszeri betegségek
is (pl. gluténérzékenység) megakadályozzák a magnézium felszívódását
a bélben. Számos vizsgálat igazolja, hogy a tartós erőkifejtés
a szérum-magnéziumszint csökkenéséhez vezet.
A fokozott fizikai aktivitás a következő hatások révén csökkenti
a szérumban meghatározható magnéziumértékeket: izzadás miatti
veszteség, illetve a magnéziumionok nagy része a szérumból a
sejtekbe kerül. Az érzelmi és fizikai stressz is növeli a magnézium
ürülését a szervezetből. Minél hajszoltabb életmódot folytatunk,
annál több kortizolt termel a mellékvese. Tehát a krónikus stressz
és kortizolszint a zsírraktározáson kívül magnéziumvesztéshez
is vezet. Magnéziumhiány léphet fel hányással, hasmenéssel járó
betegségeket követően.
A magnéziumhiány nőknél magasabb százalékban fordul elő, és
az életkorral nő az alacsony magnéziumszint előfordulásának
rizikója. A magnéziumhiány tünetei lehetnek a szédülés, lehangoltság,
koncentrációs zavar, bágyadtság, idegesség, félelem, fejfájás,
légszomj, élénk reflexek, de magas vérnyomás, szívritmuszavarok,
izomgörcsök, izomgyengeség, zsibbadás és érzészavar is kísérheti.
Magnéziumszükséglet
OÉTI (Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet) szerint,
felnőtteknek 375mg magnéziumra van szüksége naponta.
http://www.oeti.hu/?m1id=6&m2id=128&m3id=19#pbtm
Érdekességek:
A stresszellenes ásványi anyag
Dr. Selye János, a McGill Egyetem híres magyar származású professzora
kutatásainak köszönhetően a tudományos világ felfigyelt a stressz
fontosságára. Meghatározása szerint a stressz az élő szervezet
nem-specifikus válasza bármilyen természetű megterhelésre. A
stresszt előidéző tényezők az ún. stresszorok, ilyenek például
a szokatlan erőfeszítés, a koncentrált figyelem, a fájdalom,
a betegség, a kudarc, az öröm, a sikerélmény. A stressz lehet
negatív (distressz), de valami pozitív dolog is, sőt a tudós
úgy fogalmazott: "a stressz az élet sója". Akár jó, akár rossz
hatásról van szó, a stresszor mindkét esetben ugyanazokat az
élettani változásokat hozza létre: aktiválódik a szimpatikus
idegrendszer, a szívműködés és a légzés felgyorsul, a vérnyomás-
és a vércukorszint megemelkedik, az egyénileg változó egyéb
válaszreakció ezeken kívül lehet szájszárazság, fulladás-, gombócérzés,
hasmenés, gyakoribb vizelési inger, remegés, verejtékezés.
A túl erős vagy ismétlődő stressz betegségeket is okozhat, károsíthatja
az immunrendszer és a központi idegrendszer működését is. A
magnéziumot a stresszellenes ásványi anyagnak nevezte. Kísérleti
állatait meg tudta védeni különböző nagy stresszhatásoktól azáltal,
hogy magnéziumot adott nekik. E védő hatású elem nélkül az állatok
általában szívkárosodásban pusztultak el. Kontrollált körülmények
között végrehajtott kísérletekben kimutatta, hogy patkányokban
a kalciumlerakódásokat, a vesekövek és epekövek képződését magnézium
adásával meg lehetett akadályozni. A magnézium létfontosságú
egészségünk megőrzésében és annak visszaszerzésében.
Az alábbi táblázatban a magnéziumban gazdag ételeket tüntettük
fel. Mikor fogyasztunk 375mg magnéziumot minden nap!? Érdemes
megfigyelni, hogy bár az olajos magvak tartalmazzák a legtöbb
magnéziumot, egyben a legmagasabb kalóriát is olajtartalmuk
miatt, ezért fogyasztásuk csak mértékkel ajánlott.
Étel-mennyiség -- Magnézium (mg)
Napraforgómag 28 g (natúr) -- 100
Mandula 28 g (natúr) -- 85
Búzakorpa* 2 evőkanál -- 70
Brazíliai dió 28 g -- 65
Szójabab, főtt 64 g -- 75
Csokoládé 45 g -- 35
Főtt spenót 64 g -- 80
Mángold 64 g -- 80
Hal 84 g -- 90
Bab-borsó, főtt 64 g -- 45
Joghurt, natúr, alacsony zsírtartalmú 200 ml -- 45
Zabpehely, vízben főtt 128 -- 55
DEMJÉNI ELIXÍR 1.5 liter -- 125
*glutént tartalmaz
Mivel a magnézium mással nem helyettesíthető és szervezetünk
sem tudja előállítani, ezért figyelmet kell fordítanunk a megfelelő
mennyiségű ásványi anyag bevitelére.
|